
Szia!
Örülök, hogy itt vagy!
Gyakran kérdezik tőlem, hogyan lettem kisgyermek-alvásszakértő.
Az utam nem egy tankönyvből indult, hanem a való életből, gyerekek között.
Egyik napról a másikra a bölcsődei dajka munkámat magam mögött hagyva két 1,5 éves ikerpár gondozását vállaltam. Az első napomon azt hittem, nehéz lesz – hiszen a bölcsiben ringatni, simogatni, altatódalt énekelni kellett a kicsiknek.
Féltem: hogyan fogok én egyszerre két gyereket elaltatni?
Aztán jött a meglepetés.
Bementünk a szobába, betettem őket a kiságyba, kaptak egy puszit, ölelést – és maguktól elaludtak. Segítség nélkül, könnyedén. Elsőre azt hittem, csak álmodom. De nem – tényleg lehetséges volt.
Ez indította el bennem a kíváncsiságot: mi a titka a nyugodt alvásnak? Létezik olyan, hogy alvás tanácsadás? És ha igen, akkor miért ne lehetnék én is valaki, aki segít a szülőknek?
Elkezdtem tanulni, először egy hagyományos képzésen. De ott főleg alvástréninges módszereket tanítottak: „x perc sírás után veheted csak fel”... Én pedig belül tiltakoztam. Amikor megszületett a kislányom, világossá vált: én soha nem tudnám sírni hagyni.
Ő sokszor ébredt, és bár nehéz volt, éreztem, hogy a "hagyjuk kicsit sírni” nem az én utam. Így találtam rá a holisztikus alvás tanácsadásra – egy sokkal gyengédebb, gyermekközpontú szemléletre. Megtapasztaltam, milyen, amikor a babám éjszakai ébredései fokozatosan csökkennek, miközben ő biztonságban érzi magát, én pedig anya maradhatok szívből, nemcsak „módszerből”.
Ez az élmény annyira megérintett, hogy elvégeztem a holisztikus képzést is. Végre egy olyan megközelítés, amivel teljes szívből tudok azonosulni.
2023 januárjától kezdve a magyar szülőket szeretném támogatni ezzel a szemlélettel:
✨ egy gyengéd, fokozatos és működő úton,
✨ amelyben a baba és a család igényei egyaránt helyet kapnak,
✨ ahol a szülők megtapasztalhatják, hogy lehet jól aludni anélkül, hogy meg kellene tagadniuk az ösztöneiket.
Hiszem, hogy a baba alvása nem csupán módszer kérdése. Nem attól „rontasz el” valamit, ha szoptatva vagy ringatva altatod a gyermekedet. Az alvás ennél sokkal összetettebb – és ha megértjük a miérteket, akkor szülőként is felszabadulhatunk a kételyek alól.
Az én küldetésem az, hogy segítsek neked meglátni: van út a fáradtság, a kétségek és a nyomás nélkül is. Egy út, ahol a gyengédség, a válaszkészség és a családi harmónia vezet. 💛
Tanulmányaim, továbbképzéseim:






-
2021 – Babyem, London – Maternity Nurse (Újszülöttgondozó)
-
2021 – Sleep Nanny® – Alvás tanácsadó képzés
-
2023 – Sleeposium, Child Sleep Institute – Nemzetközi szakmai konferencia
-
2024 – Sleeposium, Child Sleep Institute – Nemzetközi szakmai konferencia
-
2024 – Babyem, London – OCN Level 6 Holisztikus Alvásszakértő (diplomának megfelelő végzettség)
-
2024 – Nemzetközi Alvástanácsadók Szövetsége (IACSC) – tagság
-
2025 -Sleeposium, Child Sleep Institute – Nemzetközi szakmai konferencia
-
2025- British Sleep For All- Alvás konferencia
-
2025- Anyatejút- Szoptatás segítő
✨ Ha te is megszeretnéd tapasztalni, hogy a babád alvása körül lehet nyugalom, biztonság és gyengédség – miközben te is kipihentebb és magabiztosabb leszel –, akkor szeretettel várlak.
👉 Nézd meg, hogyan tudok segíteni nektek Szolgáltatásaim mneüpontnál, vagy foglalj egy rövid, ismerkedő hívást, ahol együtt kitaláljuk, mi lenne a legjobb első lépés számotokra.


